Rory: Atyavilág! Tisztára mint Ruth Gordon. Csak állsz ott sóbálvánnyá válva. Szólalj már meg!
Dean: Rosemary gyermeke
Rory: Az!
Dean: Fantasztikus film. Jó ízlésre vall… Költözöl?
Rory: Nem csak a könyveim
Dean: Nemrég költöztünk ide Chicagobol!
Rory: Chicago? Sok szél…
Dean: Igen, eltaláltad… Dean vagyok
Rory: Szia! (szünet Dean kérdő pillantással néz rá) Rory… én… szóval így hívnak
Dean: Rory
Rory: Gyakorlatilag Lorelai
Dean: Lorelai… Szép név
Rory: Anyukámat is így hívják. Azon járt az esze a kórházban, ha a férfiak a saját nevüket adják a gyerekeiknek a nők miért nem, azt mondta rátört a feminizmus, de szerintem csak a sok fájdalomcsillapító kavarta meg ennyire… Máskor nem beszélek ennyit
Dean: Jobb ha én megyek
Rory: Persze
Dean: Munkát kell keresnem
(Dean elindul, Rory utána szól)
Rory: Nézz be Miss Pattyhez
Dean: Tessék?
Rory: Ha munkát akarsz Miss Pattyt keresd. Tánctanár a Broadwayn is fellépett
Dean: A tánc nem igazán az én műfajom
Rory: Nem, nem csak ő a legjobban értesült a városban. Szerezhetne munkát!
Dean: Szuper, kösz! (indulni készül, de aztán visszafordul) Figyelj, van valami dolgod?
Rory: Nincs… csak ettől kéne megszabadulnom
Dean: akkor talán elkísérhetnél ehhez a Miss Pattyhez
Rory: Miért ne?... Végül is nincs semmi fontos… Menjünk